Máktorta
2017. november 10. írta: Kitcheeke

Máktorta

Tortát akartam készíteni ismét a KitchenAid robotgép segítségével, hiszen vele annyira könnyű és gyors. És azt kell mondanom, hogy valóban így van! Este volt, amikor nekiálltunk pici fiammal kettecskén a másnapi torta elkészítésének és mire ő ágyba került a torta is igen szépen alakult.

maktorta2.png

Sok receptet kutattam, végül a stahl.hu oldalon talált Máktorta receptet vettem alapul. Azért csak alapul, mert méretben és megjelenésben is picit mást készítettem. A munkába annyira belefeledkeztünk, hogy fotó végül a kész tortáról készült csak, a fázisfotók elmaradtak. Ne aggódj, ilyen torta készül még, akkor pótolom és hozzáfűzöm ehhez a bejegyzéshez!

A munka a mákdarálással kezdődött. Amíg szert teszünk egy KitchenAid robotgéppel működtethető Messerschmidt darálóra (ami nem csak mákot, de gabonafélét és fűszereket is darál, azaz liszt is készíthető vele), addig egy elektromos kávé- és mákdaráló segítségével álltunk neki mákot darálni. Itt hatalmas segítséget kaptam pici Fiam személyében, aki boldogan kanalazta és darálta a mákot a tortához. Maga a tészta hasonlít a piskóta tésztájához:

  1. A tojásfehérjéket kemény habbá vertem előbb 5-ös, majd 10-es fokozaton a habverő feltét segítségével (végig ezt az eszközt használtam). Mikor a hab már elkezdett kialakulni a fehérjékből hozzáadtam a csipet sót.
  2. A tojások sárgáját vajjal, cukorral és citromhéjjal alaposan elkevertem 4-es fokozaton (továbbra is a habverő volt a géphez illesztve)
  3. Összekevertem a mákot a szegfűszeggel és a tojásos masszához kevertem
  4. Végül fogtam a tojásos-mákos masszát és a tojásfehérjét és egy spatula segítségével alaposan elkevertem. Itt spatulát használtam, de a következő alkalommal marad a habverő 1-es fokozaton, így nem csak gyorsabb lesz a folyamat de a mosogatás is rövidül.
  5. A kész masszát két formába töltöttem fele-fele arányban, amiknek az alját kibéleltem sütőpapírral, majd az oldalukat kivajaztam és kiliszteztem. Mindenképp két formában süsd meg a lapokat, mert szebb és finomabb lesz az eredmény. Ha nincs két formád, akkor kétszer készítsd el a masszát úgy, hogy megfelezed a hozzávalókat.
  6. 38 perc alatt a 175C-os sütőben szépen megsültek, majd rácson kihűtöttem őket.
  7. A kihűlt lapok egyikét visszatettem a tortaformába (amit a sütés alatt elmostam) és megkentem az összemelegített szilvalekvár-rum elegyével. Az összemelegítést egy kis lábosban végeztem a tűzhelyen, amibe beletettem a lekvárt és a rumot hozzáöntöttem, majd folyamatos kavargatás mellett alaposan felmelegítettem.
  8. A megkent tortalapra ráfordítottam a második tortalapot és egy picit lenyomkodtam. Ezért is jó, hogy formában van.
  9. Az összeragasztott lapok a letakart formában mentek a hűtőbe egy éjszakára, majd reggel elkészítettem a csokoládébevonatot.
  10. A cukrot, kakaót és a vizet összeforraltam folyamatos kevergetés mellett, majd levettem a tűzről és hozzákevertem a vajat. Fontos, hogy vajat és ne margarint használj, mert a margarinnal nem fog szépen megdermedni a bevonat.
  11. A kész csokoládés bevonót ráöntöttem a tortaformából már eltávolított tortára és egyenletesen elkentem rajta. Az oldalát úgy tudod a legjobban, ha egy egyenes pengéjű késsel viszed fel a mázat, miközben a tortát forgatod a kés alatt. Gyors, szép és egyenletes lesz a bevonat.
  12. A bevont torta visszament a hűtőbe 20 percre, míg a csokoládémáz teljesen megdermedt, addig kikevertem a fehér cukormázat a porcukorral és annyi citromlével, hogy egy jó sűrű masszát kapjak, majd egy nylonzacskóba töltöttem.
  13. A cukormázas zacskó sarkát egy picit megvágtam és az immáron megdermedt csokibevonatra csurgattam.
  14. 15-20 perc száradás után a torta tálalható.

maktorta1.png

Hozzávalók (20-cm-es tortaformához)

Tortalapok

  • 6 db tojás
  • 6 dkg vaj
  • 30 dkg cukor
  • 1 citrom reszelt héja
  • 25 dkg darált mák
  • 1 bő késhegynyi őrölt szegfűszeg
  • 1 nagy csipet só

Töltelék

  • 10 dkg minél sűrűbb szilvalekvár
  • 1/4 dl rum

Csokoládés bevonat

  • 5 evőkanál cukor
  • 3 evőkanál holland kakaó
  • 2 evőkanál víz
  • 6 dkg vaj

Fehér cukormáz

  • 2 púpozott evőkanál porcukor
  • fél citrom leve szűrőn átszűrve

Finom és különleges sütemény, próbáld ki! Sőt! Ha elkészítetted fotózd le és tedd fel a Facebook oldalamra a képet, mutasd meg!

Jó sütögetést!

A bejegyzés trackback címe:

https://kitchenaidkalandok.blog.hu/api/trackback/id/tr7013229269

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

konyhakaland 2017.11.15. 16:08:25

Ez kiprobalasra var. Addig fel kell kutatnom, daralt makot hol veszek Angliaban. :)

Kitcheeke 2017.11.15. 16:10:01

@konyhakaland: Körbe kérdezem én is az ismerőseimet én is és írom az eredményt, rendben? :)

Kitcheeke 2017.11.17. 08:36:08

@konyhakaland: Megtudtam, hogy van egy bolt, ami magyar termékeket árul és van náluk darált mák: www.hufo.co.uk/kalifa-daralt-etkezesi-mak-200g-579
Illetve nekem még a lengyel boltokat említették, hogy ott is árulnak mákot. Remélem egyiknél sikerrrel jársz! :)

konyhakaland 2017.11.24. 12:09:47

@Kitcheeke: Koszonom szepen. Igen itt Brightonban van lengyel bolt is. El fogom csampazni oda. Pontyot ott rendeljuk meg es szaloncukrot is onnan szoktunk venni.
süti beállítások módosítása