Így készítem a flódnit
2018. január 15. írta: Kitcheeke

Így készítem a flódnit

Ez a desszert családunk nagy kedvence, különösen azóta, hogy megtaláltam azt a receptet, amivel fantasztikus finomra lehet készíteni. Kissé pepecselős ugyan, de a KitchenAid robotgép és néhány tartozéka remekül segítenek, hogy a pepecselés inkább móka legyen.

A flódni a bőség süteménye, minden rétege szimbolikus jelentésű és kapcsolódik az ünnephez, eredetileg hanuka ünnepére sütötték ezt a zsidó gyökerekkel bíró süteményt, Gazdag töltelékei révén ez mára már a karácsonyi sütemények között is ott szerepel. Nálunk legalábbis biztosan.

flodni3.png

Említettem, hogy pepecselős, de picit előkészülettel egész jól csökkenthető a pepecseléssel töltött idő.

A recept a Magyar Zsidó honlapról való, én mindig ezt készítem, gyakorlatilag változtatás nélkül. Az elmúlt Karácsonyra is.

Pepecselést - és a rengeteg várakozást - megelőzendő, a töltelékeket még előző nap elkészítem, így éjjel nyugodtan hűlhetnek. Ugyanis a süteménybe az összes töltelék hidegen kerül. Összesen négyféle. Ettől lesz olyan ízletes és gazdag a desszert.

A feladat egy üveg finom fehérbor nyitásával kezdődik.

Így a sütés már csak jól indulhat!

Talán még a borosüveg felnyitása előtt érdemes - bár utána is megtehetjük - az diót és a mákot megdarálni. A diót a KitchenAid robotgép darálója segítségével, a sajt- és dió darálásra alkalmas dobbal nagyon szépen egyenletesen megdaráltam. Ilyenkor a robotgépet nem engedem 5-ös fokozat fölé. A mákot a frissen érkezett mákdaráló kiegészítővel daráltam fantasztikus állagúra.

mák töltelékhez a mákot a cukor kb. 1/3-ával, reszelt narancshéjjal, baracklekvárral és a bor negyedével összefőztem. Azaz felforraltam, majd átadtam magam a boros-mákos-narancsos illatáradatnak. Közben rendszeresen kavargattam, nehogy odakapjon. Egy-két percnyi forrás után már tettem is félre.

Hasonlóként jártam el a dió töltelékkel, itt a darált diót, a bor negyedét, a cukor harmadát összeforraltam, majd forrás után belekavartam a reszelt csokoládét. ...és ennél a pontnál rendszeresen előtűnik gyerekkorom és a fogadott Nagymamám, akinél sütés közben oly sokszor éreztem ezt az illatot. Amit persze egy fantasztikusan finom diós süti követett. Miután forrt a dió, belekerült a csokoládé, ez is mehet pihenni.

Az almatöltelék is ugyanígy készül, de ez még egyszerűbben. Az almákat meghámozom, kicsumázom. Van erre egy remek célszerszámom, így gyakorlatilag egy-egy lyuk kerül a magházak helyére. Fél cm vastagra szeletelem őket, majd egy nagy-, fedeles serpenyőben (vagy bármi másban, amibe belefér) nyakon öntöm a bor negyedével és megpárolom. Ezt jellemzően úgy teszem, hogy egyet forralok rajta, majd el is zárom a hőt, mert a lap még ad neki annyi meleget, hogy szépen megpárolódjon. Utána el is felejtem egy időre.

Eddig általában előző nap este el is készülök, mindenféle megerőltetés nélkül, majd jó éjt kívánok a töltelékeknek. Ha nincs ennyi időm, akkor ez az a pont, amikor vadul, minden eszközt bevetve nekiállok hűteni a töltelékeket.

flodni0.png

tészta elkészítéséhez.a tészta hozzávalóit beleteszem a KitchenAid robotgép üstjébe és kampó kéz segítségével egy rugalmas, egyenletes textúrájú tésztát készítek nagyjából 3-5 perc alatt 2-es fokozaton. A tésztához szükséges az összes liszt, margarin, tojássárgája, a maradék cukor és a maradék bor. Ez utóbbi ha menet közben elfogy, új palackot igényel hogy a szükséges kb 2dl a tésztához kerüljön. Miután a robotgép remekül összeállította a tésztát a pulton még egyszer átgyúrtam és 15 percet pihentettem. Ez mindig jót tesz a tésztának.

Pihentetés után a tésztát 5 relatíve egyenlő részre osztottam. Azért csak relatíve, mert egyet nagyobbra hagytam, ő lesz a sütemény alja.

Indul az összeállítás

A legnagyobb tésztagombócot a tepsi méretére nyújtom. Ez a recept a normál gáz/villany/stb tepsi méretére tökéletes. Én mindig mély tepsit használok, de a hagyományos lemezen is készíthető. 

Kinyújtott tésztára rákenem a máktölteléket. Ez kiváló móka és nyugtató elfoglaltság, kivéve ha borzasztóan zavar a tömény és nehezen kenhető mák-krém. Mert ez az, így időbe telik - legalábbis nekem - mire a komplett tésztalapot egyenletesen borítja a máktöltelék. A legutóbbi két alkalommal a normál lapos habkártya segítségét vettem igénybe, sokkal gyorsabb volt! 

Miután kész a mák, jöhet a következő tésztagombóc nyújtása és a máktöltelékre terítése. Erre a tésztára a párolt alma jön. Mindig szűrőkanállal szedem, hogy a maradék almalé és bor elegye lehetőleg ne maradjon az almaszeleteken. Ezt is egyenletesen elterítem a tésztán és jöhet is rá a következő tésztagombócból nyújtott tészta. A tésztát tenyérrel finoman át szoktam simítani és picit megnyomkodni, hogy a töltelék egyenletesebben terüljön el alatta.

A következő réteg a dió töltelék, ezt már gyerekjáték rákenni a mákhoz képest. 

A diós töltelékre borított tésztára már csak a sűrű, kemény szilvalekvár kerül, amit lezár az utolsó tésztalap.

A kész süteményt 2 tojássárgájával egyenletesen átkenem, majd megy a sütőbe.

Műszaki háttérrel a pontos meghatározásokat előnyben részesítem. Épp ezért állt égnek a hajam a következő mondatnál: "...s lassú tűzön sokáig sütjük". (Kedvencem még a csipet, ízlés szerint, enyhén és kevéske, de még van ezeken túl is pár jól körülhatárolt mennyiség, ami hasonló érzéseket vált ki belőlem :) )

Szóval nálam "a lassú tűzön sokáig" definíciója 170C-on 2 órán keresztül. De ez sütőnként változhat természetesen!

2 óra elteltével hagytam kihűlni a süteményt teljesen - a legjobb, ha áll egy éjszakát - és csak utána szeletelem. Általában 2 ujjnyi szélesen (ez nálam 3 cm) és 4 ujjnyi hosszan (kb 6cm). Ez utóbbi valójában úgy alakul, hogy a tésztát 4 részre osztom és úgy vágok belőle kb 3 cm széles szeleteket.

flodni2.png

És kész! :)

Néhány (számomra mindenképp) meglepő adat:

  • Ez a mennyiség kb 3kg süteményt eredményez
  • A legjobb ha egy-két napot áll, mielőtt tálalod, akár a tepsiben úgy ahogy van. Ez idő alatt a tészta megszívja magát és az egész sütemény puha és zamatos lesz
  • Nagyon laktató desszert 1-2 szelettel bőven jól lakik mindenki

Jöjjön a recept:

50 dkg  liszt
25 dkg margarin
60 dkg cukor
3 db tojás sárgája (a tésztába)
7 dl bor
1 kg alma
20 dkg darált dió
20 dkg darált mák
1 üveg szilvalekvár (sűrű, kemény)
1 csomag mazsola (én nem teszek bele, de a dió- és a máktöltelékhez kerül)
1 szelet reszelt csokoládé
2 ek baracklekvár
1-1 késhegynyi fahéj (mák- és dió töltelékekbe)
1-1 késhegynyi őrölt szegfűszeg (mák- és dió töltelékekbe)
1 db narancs reszelt héja
2 db tojás sárgája (kenéshez)

 

 flodni1.png

Jó étvágyat hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kitchenaidkalandok.blog.hu/api/trackback/id/tr8613558253

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása