Nutella nap zsebsárkánnyal
2018. február 05. írta: Kitcheeke

Nutella nap zsebsárkánnyal

Február 5.-e a nemzetközi Nutella nap és mint hűséges Nutella fogyasztónak, úgy éreztem feladatom e nap méltó ünneplése. Kedvenc robotgépem, a KitchenAid segítségét most nem tudtam igénybe venni, mivel a főzőlapra és a sütőre volt szükség csak 

6.jpg

 A desszert a créme brulée Nutellásított változata, amihez tejszínre, vaníliára, cukorra és tojásra van szükség. A Nutellás változathoz természetesen Nutella is került bele.

1_1.jpg

Kezdésnek a tejszínt felforraltam a kikapart vanília belsejével és a kikapart vanília rudakkal. Ez is ugyanúgy ki tud futni, mint a tej, úgyhogy csak óvatosan!

2_1.jpg

Közben a tojások sárgáját alaposan kikevertem a cukorral. Szép habos lett, bár a lényeg inkább, hogy alaposan össze legyen keverve a két hozzávaló.

A forró tejszínt egy szűrőn át óvatosan a tojásos-cukros masszához kevertem ügyelve, hogy a tojás ne csapódjon ki. Ezt úgy értem el, hogy merőkanalanként adtam a tejszínt a sárgájához folyamatos keverés mellett. Ha meglátsz apró sárga göböket a masszában, ott már gond van, az a sárgája, ami kicsapódott és igen, ennek nem kellett volna. Ettől még ehető lesz a végeredmény, bár kétségtelen kicsapatott sárgája nélkül nem csak esztétikusabb, de finomabb is.

3_1.jpg

Egy mély tepsi aljába betettem egy konyharuhát és erre készítettem rá a hőálló üvegedényeket. Ez lehet szuflé forma vagy hőálló üveg tálka. Az edények felébe beletöltöttem a vaníliás krémet, úgy, hogy kb 2/3-ig legyenek töltve, a maradékhoz pedig hozzáadtam két evőkanál Nutellát és alaposan elkevertem. Ez a krém a többi tálkába került, szintén 2/3-ig töltve.

A sütőt mindeközben előmelegítettem 160C-ra és a tepsit immáron a megtöltött edényekkel betoltam a sütőbe. Mielőtt alufóliával letakartam őket felöntöttem a tepsit annyi forró vízzel, hogy a tálkák kb 2/3-ig a forró vízben álljanak. 35 perc után, amikor a vaníliás bruléek teteje már szépen remeg, kivettem a tepsiből és hagytam kihűlni. A Nutellások nem sültek meg ennyi idő alatt, azoknak még kb 20 percre volt szükségük a sütőben, míg hasonló remegő állagot értek el. Nagyjából a zseléhez vagy kocsonyához hasonló eredményt kell, hogy kapj akkor jó. Azzal is érdemes számolni, hogy hűlés közben a tálkákból még kap hőt a krém, így azok még picit tovább sülnek miután kikerültek a sütőből.

5.jpg

Miután kihűltek a bruléek érdemes őket egy éjszakára hűtőbe tenni és másnap fogyasztani csak. Közvetlenül fogyasztás előtt - és itt jön a zsebsárkány! - fél evőkanál kristálycukorral szórtam meg a krém tetejét és a konyhai fáklyával karamellizáltam. Fantasztikus a kemény, roppanós réteg és alatta a hűs vaníliás vagy Nutellás brulée.

4.jpg

Vaníliás créme bruléet már sokszor készítettem, a Nutellás a Nutella nap miatt készült, de nem várok vele egy újabb évet, hogy elkészítsem az biztos. Annyit viszont változtatok a recepten, hogy csak fele cukrot kap a krém.

Jó étvágyat!

A pontos recept, amit használtam így szólt:

500 ml tejszín
2 db vanília
10 dkg cukor
5 db  tojás sárgája
3 ek cukor (karamellizálni)
2 ek Nutella

Kiadósság: kb 8-7 adag
Elkészítési idő: ~1 óra + hűtés

Mit készítettél a Nutella napra? :)

A bejegyzés trackback címe:

https://kitchenaidkalandok.blog.hu/api/trackback/id/tr9413633318

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása