Retro piskóta csokoládéval és KitchenAiddel
2017. július 28. írta: Kitcheeke

Retro piskóta csokoládéval és KitchenAiddel

Valahogy úgy kezdődött, hogy Törpit mindíg is bevonom a konyhai ténykedéseimbe. A kisebb-nagyobb feladatokat imádja, kezdve a habverő használatától egészen a tészta nyújtásig, majd kiszurkálásáig. Amikor megérkezett a KitchenAid robotgép együtt örültünk és ötleteltünk mi legyen a második süti, hiszen az első ugye az almáspite volt. Kapóra jött, hogy jöttek az ovis pajtik és az a tény, hogy imádják a csokival leöntött piskótakockát. Ki ne szeretné?

Az idő szűkös volt, mert csak reggel volt időnk sütni és ugyebár van az a motiváció, ami egy aprónépet kora reggel az ágyból ki bír pattintani. Meglepő módon gyermekemnél a piskóta sütés ilyen. :)

Így esett, hogy reggel 7 óra előtt már a konyhában sürögtünk és lelkesen szedtük elő a piskóta hozzávalóit, a tojást, a lisztet és a cukrot, béleltük a sütőformát és természtesen készítettük elő a KitchenAid gépet annak tartozékaival együtt. A voksomat a habverő mellett tettem le és kihasználtam azt a szuper tényt, hogy a 4,8literes rozsdamentes acélból készült edény mellett még egy 3literes edény is a szett része.

A piskóta

Egy évekkel ezelőtt kapott receptet használok mindíg, mert bevált. Próbálkoztam másik recepttel is, de ott nem ez volt az eredmény.

A 6db tojásfehérjével kezdtük a piskóte készítését a 3literes edényben, ezt pikk-pakk a 10es fokozaton kőkeményre verte. Kissé aggódtam, hogy tojáshabban fog úszni a konyha, de nem így lett, minden a tálban maradt.

feherje.jpg

Jöhet a tészta másik fele, immáron a 4,8literes edényben. A 6db tojás sárgáját felvertem először 12dkg cukorral jó keményre, majd hozzáadtam 15dkg finomlisztet. Itt nagyon jól jött a védőkarima, mert nagy tál ide alacsony fokozat oda azért porolt a liszt. Kb 2 perc alatt 5-6os fokozaton szép simára keverte az egész masszát.

sargaja.jpg

Amikor kész volt mindkét massza fogtam a fehérje habot és spatulával egy kis adagot a sárgájás krémhez adtam, hogy meglazítsam a tésztát. Miután picit lazult, öntöttem hozzá a teljes fehérje habot és óvatos mozdulatokkal homogén masszává kevertem a két edény tartalmát.

Valahogy így

Amíg a tálat egyik irányba forgattam, addig spatulával a masszát kevertem belülről kifelé pont az ellenkező irányba.

keveres.jpg

Voilá, a massza egynemű és már ment is a sütőpapírral kibélelt tortaformába, majd a 180C-os sütőben 30 perc alatt megemelkedett és szép aranysárgára sült. Sütés után rácsra tettem kihűlni miután megszabadítottam a tortaformától és a ráragadt sütőpapír-daraboktól is.

kesz_1.jpg

Közben készült a csokikrém...

Ami a húsvéti nyulak, mikulás csokik és egyéb csokinak álcázott figurák remek gyűjtőhelye.

Nagyon egyszerű krémet szoktam csinálni, lehet bonyolutabbat is, de én az egyszerűség híve vagyok :)

Kb (igen, kábé) 2 deciliter tejet felmelegítek egészen melegre, majd a csomagolástól megfosztott csokifigurákat egyesével a forró tejbe engedem és közben folyamatosan keverem. 2 dl tejhez 3-4 nagy csokimikulás és/vagy csokinyúl szokott elegendő lenni, de ízlés és csokikészlet kérdése a felhasználható mennyiség.

Amikor már mindenki felolvadt a forró tejben és a csokikrém picit már sűrűbb a normál tej állagánál fél deci tejhez adok 1 púpozott teáskanál lisztet, amit jól elkeverek, majd a csokis masszához keverek. Az egészet jól összeforralom, így a krém tényleg krém állagú lesz és gyakorlatilag kész is vagyunk, jöhetnek a nassolni vágyók.

 Ezeket keresd a kamrában

  • tojás
  • liszt
  • cukor
  • tej
  • megmaradt csokifigurák az elmúlt ünnepről

A bejegyzés trackback címe:

https://kitchenaidkalandok.blog.hu/api/trackback/id/tr9312637103

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.