Süssünk kenyeret - öregtészta készül
2017. július 31. írta: Kitcheeke

Süssünk kenyeret - öregtészta készül

Évekkel ezelőtt kaptam egy kenyérsütő gépet, ez amolyan irányított ajándék volt, mert finoman jeleztem, hogy ez milyen jó lenne. Aztán elkezdtem használni és katasztrófát katasztrófára halmoztam vele. Én kis naiv azt gondoltam, csak beledobálom a hozzávalókat megnyomom a gombot és kész. Jah, persze. Ami elkészült némi jóindulattal nevezzük kenyérnek általában 10-ből 9-szer a kukában végezte. ("Mit tegyek rá?" "A kuka fedelét")

Mígnem néhány éve rátaláltam Limarára és az ő fantasztikus receptjeire. Kapcsolatom a kenyérsütéssel itt gyökeresen megváltozott. Először csak egy kenyerét sütöttem meg, a jól bevált fehérkenyeret és ezzel jó ideig a família minden tagjának fehérkenyér-igényét ki tudtam elégíteni. Finom, lágy, a héja ropogós, az illata ínycsiklandozó. Mi kell még?

Ahhoz, hogy ezt a csodát elérjem meg kellett tanulnom a kovász helyett - amit a mai napig nem bírok elkészíteni, valaki segítsen! - az öregtészta elkészítését. Ez egy olyan túlkelesztett lisztes-vizes-élesztős cucc, ami a legtöbb pékáru tésztáját még lágyabbá, szebbé, jobbá és finomabbá teszi. Élesztő ugyanúgy kell majd, ettől függetlenül szuper.

Az elkészítése kedves Testvérem szavaival élve bonyolult, mint a lejtő:

A dagasztó tálba - jelen esetben a KitchenAid robotgép 4,8 literes táljába - bele mértem a hozzávalókat:

  • 50 dkg kenyérlisztet
  • 3 dl vizet
  • 1 csipet cukrot
  • 1,2g száraz élesztőt, mert ez volt otthon, de a recept 1 dkg friss élesztőt ír, azzal is pont ilyen tökéletes az eredmény

Irány a gép megfelelő helyére, majd jöhet kampókéz, aki kettes fokozaton kb 4-5 perc alatt egy fantasztikusan homogén tésztagombócot alkotott belőle.

dagaszt.jpg

Ezután rátettem a robotgéphez kapott KitchenAid műanyag fedőt a tálra, ezzel előléptettem kelesztő tállá és ott hagytam a pulton, úgy nagyjából 6-8 órára.

kelesztes.jpg

Előzőleg egy komplett éjszakát ott töltött. Amíg a pulton pihent, a tészta szépen megkelt és várt további sorsára, ami jelen esetben egy kisebb zárható edény és a hűtőben való további pihenése lett. 

megkelt.jpg

Ebből a tésztából utána 2-3 hétig simán készülhetnek a finom pékáruk, típustól függően 3 kenyér - nekem ennyit szokott kiadni - vagy bagett esetleg más finomság.

Ezeket keresd a kamrában

  • kenyérliszt
  • élesztő
  • cukor

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kitchenaidkalandok.blog.hu/api/trackback/id/tr3112637109

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.