Békebeli tejes kifli
2017. november 20. írta: Kitcheeke

Békebeli tejes kifli

A kifli nálunk nagy kedvenc. Lehet kisebb, filigrán szendvicsnek való, lehet egyenes mákos gubának, de lehet szép nagy, ilyenkor hot-dogot készítünk belőle pirított hagymával, savanyú uborkával és mustárral. Sosem készítettem kiflit előtte, de amióta ezt kipróbáltam, azóta gyakori feladat a KitchenAid robotgép számára a kifli tészta dagasztása. Majd utána nekünk a kiflik formázása, amit a Pici Fiam nagyon szeret készíteni.

 

tejeskifli2.png

A receptet egy pékmestertől kaptam és azt kell mondanom, érdemes elkészíteni. Nem nehéz és valami isteni!

A recept hozzávalói közül a feladatot a kovász elkészítésével kezdtem, ehhez az élesztőt egy kevés langyos tejjel elkevertem, majd annyi lisztet adtam hozzá a már előzetesen kimért liszt mennyiségéből, hogy egy kellemesen híg, tejföl sűrűségű masszát kapjak. Ezt picit hagytam állni, épp amíg a többi hozzávalót beletettem a KitchenAid robotgép üstjébe és kampókezet a helyére illesztettem.

Amikor a kovász tetején apró buborékok kezdtek kialakulni hozzáöntöttem a többi alapanyaghoz és kampókezet működésbe hoztam a KitchenAid 1-es fokozatán. Addig dagasztottam, amíg szép, egyenletes sima tészta nem formálódott a robotgép üstjében. Nagyjából 6-7 perc alatt.

A kész tésztát lefedtem a géphez kapott műanyag fedővel és jó duplájára kelesztettem. Izgi ezzel a fedővel az üst tetején keleszteni, mert a keletkező gázoktól előbb szép kúposra nyomja ki a fedelet, míg ha elég sokáig van rajta és elég jól érik a tészta egy nagy durranás kíséretében le is lövi róla.

A megérett tésztát ráborítottam a konyhapultra - nem használok gyúródeszkát - és mérleg segítségével nagyjából 80g-os golyókat gömbölyítettem a pulton. Ez kb 13-14 gömböcöt, később pedig kiflit eredményezett.

tejeskifli3.png

Konyharuhával letakarva nagyjából egy jó negyed órát pihentek a pulton, egészen addig, amíg picit nem keltek a gombócok. 

A megkelt gombócokat egyesével kiflire formáztam, majd mentek a sütőpapírral bélelt tepsire, ahol letakarva szintén keltek egy szűk órácskát. Ha melegebb helyen tartod, lehet nem kell nekik ennyi idő.

tejeskifli6.png

tejeskifli5.png

tejeskifli4.png

Így formáztam a kifliket:

  1. A gombócot 3 irányba - nagyjából 120 fokos szögben - elkezdtem a gombóc belsejétől kifelé haladva nyújtani
  2. A 3 irányú nyújtásnak köszönhetően elő kezd állni egy háromszög, ebből az egyik csúcsánál hosszabbra kezdtem el nyújtani, itt fogom majd a kiflit feltekerni.
  3. Amikor elérte a háromszög a bő arasznyi méretet a rövidebb oldalánál és a két hosszabbik szára bőven meghaladta az egy araszt (egyenlő szárú háromszög keletkezett), elkezdtem a rövid oldalánál fogva felsodorni.
  4. A sodrást a kifli rövid oldalánál picit felpöndörítettem, majd két tenyeremmel magam felé sodortam finoman a kiflit úgy, hogy a két kisujjammal az oldalát finoman lenyomtam, hogy elkeskenyítsem picikét a kifli két csücskét.
  5. A sodrást a hosszabbik irányba folytatva a kifli el is készült, majd félhold alakúra hajlítva tetem a tepsire.

A sütőt 215C-ra melegítettem légkeveréses fokozaton, így a két tepsit egyszerre tudom kisütni.

A forró tepsiben 15-20 percet sütöttem őket, majd rácson hagytam őket kihűlni.

Legutóbb még langyosan kóstoltuk... A bélzete hihetetlenül lágy, a héja icipicit roppanós. Mennyei!

tejeskifli1.png

Ha hagyod állni 1-2 órát a ropogósságát elveszíti a héja, de belül ugyanolyan puha marad.

Recept:

35 dkg finomliszt (BL55)
10 dkg teljes kiörlésű liszt (BTKL)
20 dkg kenyérliszt (BL80)
3 dkg élesztő
1 dkg cukor
1 bő evőkanál sertészsír (lehet vaj vagy margarin is)
2 kiskanál
3dl tej
kevés víz (ahogy a tészta felveszi)

Elkészítési idő: 30 perc
Pihentetés: ~2,5 óra
Sütés: 15 perc

A bejegyzés trackback címe:

https://kitchenaidkalandok.blog.hu/api/trackback/id/tr5813292733

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.